FKF Környezetvédelmi Oktatóprogram a Derzsi utcai telephelyen

  

FKF oktató program – 2023.02.20.

    

A hetünket (2023.02.20 -02.24.) a környezettudatos óvodai program szelektív hulladékgyűjtéssel, újrafelhasználással kapcsolatban szerveztük, ennek keretén belül gondoltuk, hogy meghívjuk óvodánkba az FKF munkatársait, akik olyan tapasztalatokat is tudnak nyújtani, mellyel növelhetjük a gyerekek, szülők tudását. A szülők is örömmel vettek részt az FKF oktató programján, rácsodálkoztak olyan dolgokra, mely számukra újdonságként „hatott”. Meg is jegyezték, hogy sokkal tudatosabban fognak figyelni a hulladékok szelektálására, mint eddig. Nem csak szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos mondókával tanították meg a gyerekeket az FKF munkatársai, hanem interaktív játékba is bevonták őket. A gyerekek nagyon érdeklődően, aktívan vettek részt a délelőttön, sok ismerettel, tapasztalattal gazdagodtak mind a gyerekek, mind a szülők.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA