Év madara: Tengelic (Carduelis carduelis)

Kontinensünk egyik legtarkább madara. Fejének elülső része a homloktól a szemek hátsó vonaláig és a torka felső részéig piros. Magevőhöz képest hosszú, egyenes lefutású és hegyes csőre elefántcsontszínű. Pofái a fejtetőtől a torokig fehérek, a tarkó a nyak közepéig fekete. Háta barna, a farkcsík fehér, közepesen villás farka fekete, a tollak hegyén fehér folttal, a szélső farktollakon fehér tükörrel. Begye és testalja fehér, a mell két oldalának barnás területe nem összeérő mellszalagot alkot. A szárnytollak feketék, hegyükön fehér folttal, középen sárga tükörrel, ami repülés közben még feltűnőbb. A hím és a tojó nagyon hasonló, elkülönítésük elsősorban kézben (gyűrűzéskor) lehetséges.

A fiatalok finoman sávozott, szürkésfehér fejéről egyaránt hiányzik a fekete, a piros és a fehér szín is, a fajra jellemző sárga-fekete-fehér szárnymintázat azonban már ekkor is jól látszik.

Elterjedési területe Nyugat-Európától Közép-Ázsiáig terjed, de fészkel Afrika északi részén is. Északi elterjedésének határa Közép-Finnország. Természetes elterjedési területén kívül betelepítették Dél-Amerikába és Ausztráliába és sok szigetre is.

Élőhely

A tengelic a fákkal és nyílt gazosokkal tarkított sík és dombvidéki élőhelyeket kedveli, az erdőségek zárt belső részeit kerüli. Mivel a lakott területek is alapvetően ilyen mozaikos élőhelykínálattal rendelkeznek, a településeinken, még a belvárosokban is jól érzi magát.

Táplálkozás

Speciális, rendkívül hegyes végű csőre és kis termete alkalmassá teszi, hogy a különféle gyomnövények (üröm, disznóparéj) csúcsán megkapaszkodva a legapróbb magokhoz is hozzáférjen. Különösen kedveli a bogáncs és az aszat, a fák közül a platán és a nyár termését. Fiókáit apró rovarokkal (például levéltetvekkel), hernyókkal és lárvákkal is eteti.

Költés

Finom növényi szálakból és állati szőrökből épülő fészkét többnyire fákra, 3-8 m közötti magasságba építi. Évente két, alkalmanként három fészekalja is lehet. Általában öt tojást rak. A tojó kotlik, miközben a hím eleséget hord neki. A fiókákat mindkét szülő eteti.

Veszélyeztető tényezők

A tengelic állománya enyhén növekvő tendenciát mutat, amit a faj alkalmazkodóképessége, emberkövető magatartása is segít.

A kedvező állományadatok ellenére minden bizonnyal sok tengelic (is) áldozatául esik a költési időszakban történő fakivágásoknak évről évre. Az intenzív mezőgazdaság, illetve a települési zöld felületek csökkenése és minőségének romlása veszélyezteti táplálékbázisát.

Védelem

Közismertségének és közkedveltségének köszönhetően a tengelicet a fészkelési időszakban végzett, a természetvédelmi mellett az állatvédelmi törvényt is megsértő fakivágások elleni küzdelem nagykövet fajának is tekinthetjük. Ezek a törvénysértő fakivágások szinte kizárólag olyan több éven át tartó, tehát jól tervezhető munkálatokhoz köthetőek, melyek keretében a fák kivágása – megfelelő szervezéssel, kis odafigyeléssel – könnyedén elvégezhetőek lennének az őszi-téli időszakban.

Év kétéltűje: Mocsári béka (Rana arvalis)

A mocsári béka a valódibéka-félék (Ranidae) családjába tartozik, ezen belül a barna- vagy bajszosbékák csoportjába. A többi barnabékától sok esetben nehéz, szinte lehetetlen megkülönböztetni. Nem így a nászidőszakban, mely során a hímek égszínkékre színeződnek, ahogy az díjnyertes természetfotókról sokaknak ismerős lehet, miközben magát a jelenséget élőben annál kevesebben figyelhették meg.

Élőhelye, életmódja

A nedves, de nem túlzottan magasan fekvő élőhelyekhez, például: az alföldi Turjánvidék, Szatmár-Bereg lápjai, a Kis-Balaton vagy a Tisza és a Dráva ártéri erdőségeihez kötődik. Kifejlett korában a szárazföldön tartózkodik. Főleg éjszaka és esős időben, vagy a hajnali harmattól nedves növényzetben vadászik. Gerinctelen állatokkal táplálkozik.

Szaporodása

Kora tavasszal, többnyire márciusban szaporodik. „Robbanásszerű” szaporodás jellemző rá, vagyis a nászidőszak rövid ideje alatt nagy párzási gyülekezeteket alkot. Előbb a hímek jelennek meg a sekély állóvizekben és gyorsan magukra öltik kék nászruhájukat, a nőstények néhány nappal később követik őket. Hangjuk viszonylag halk, rövid tülkölésük vége a borospalackból kihúzott dugó hangjához hasonlóan pukkan, de a sok hím együttesen nagy zajt tud csapni. A legkisebb zavarásra is egy szempillantás alatt a víz alá merülnek. Az érkező nőstényekre gyorsan rávetik magukat a hímek, és azonnal megpróbálják hátulról átölelni őket (amplexus vagy párzási ölelés). Nemegyszer többen csimpaszkodnak egy nőstényre.

Rövid idejű pompa

A mocsári békák hímjei csupán néhány napra öltenek kék nászruhát. A kék szín kiterjedése és intenzitása egyedenként változó, de valószínűleg nem a hímek rátermettségét jelzi. A feltűnő külső inkább arra szolgálhat, hogy a hímek messziről felismerjék egymást a sűrű szaporodási gyülekezetekben, és ne egymással próbáljanak párba állni. Az élőhelyükről kiemelt hímek órák leforgása alatt visszabarnulnak.

Veszélyeztető tényezők

A mocsári békának zavartalan, természetes állapotú élőhelyre van szüksége. Sikeres szaporodása a tavaszi vízviszonyokon múlik. Az utóbbi évek aszályos tavaszai miatt egyedszáma lecsökkent.

Év emlőse: Mogyorós pele (Muscardinus avellanarius)

Az állat fej-törzs-hossza 6,5-8,5 centiméter, farokhossza 6,5-7,8 centiméter. Testtömege 15-25 gramm (téli alvás előtt elérheti a 35-43 grammot is). Bundája vöröses-szürkés sárga, hasi része világosabb. Mancsa párnázott, hogy a mogyorós pele az ágakon futva jól meg tudjon kapaszkodni. A mogyorós pelét dúsan szőrözött farka különbözteti meg a hasonló nagyságú egerektől. Füle lekerekített, viszonylag kicsi. Feltűnően nagy fekete szeme az állat éjszakai életmódjára utal.

Életmódja

A mogyorós pele a legkülönbözőbb erdők lakója, az alföldektől a fahatárig. Cserjésekben és parkokban ugyancsak előfordul. Csak az aljnövényzet nélküli magas fenyveseket kerüli. Lakóhelyéhez igen ragaszkodik. A nőstények általában egy alig 100 méter sugarú körön belül maradnak. A hímek valamivel távolabbra is elkóborolnak. Az egy tevékenységi időszakon belül bizonyított legnagyobb megtett távolság 1600 méter volt. A revír átlagos nagysága, az állat tulajdonképpeni tartózkodóhelye körülbelül 2000 négyzetméter. Itt a mogyorós pelék főként a bokrok között keresik táplálékukat. Éjjel tevékenykedik, és téli álmot alszik. Ősz felé éjjeli fennlétét egyre hosszabb alvásokkal rövidíti meg, majd október vége felé téli álomba merül, amely áprilisig tart. Nyáron gyakran költözik be a madaraknak készített tojóládákba; a téli alvás során szabályos időközökben felébred. Ha nyáron nagy a hőség az állat nyári álomba is merülhet. A mogyorós pelének kétféle fészke van. A fialófészek átmérője körülbelül 15 centiméter, a nőstény faüregben helyezi el. A fészek elhelyezkedése rendszerint mintegy 1 méterrel a talaj felett, lehet azonban akár 20 méter magas fán is. A téli fészek a földön vagy a föld alatt, teljesen lezárva van. Az alvó állat csak minden 5-10 percben vesz lélegzetet; szívverésének üteme a tizedére csökken. Tápláléka magvak, rügyek, bogyók és fák gyümölcsei; de kora tavasszal rovarokat és azok lárváit is elfogyasztja. Főbb ellenségei: a menyét, a hermelin, a baglyok, Magyarországon főleg a macskabagoly. A mogyorós pele mintegy 4 évig él, de a fiatalok nagy része, közel 70%-a elpusztul. Létszámcsökkenésének fő oka az élőhelyei megszüntetése, téli álmuk megzavarása, téli hőmérséklet ingadozások, erős lehűlések után hirtelen enyhülések, valamint jelentős számban válnak macska, róka és vaddisznó áldozatává.

Szaporodása

Az ivarérettséget egyéves korban éri el. A párzási időszak áprilistól októberig tart. A nőstény évente 1-3 almot hoz a világra, csak a magasabb hegyekben ellik évente egyszer. A vemhesség 22-24 napig tart, ennek végén 2-7, legtöbbször azonban 3-4 utód születik. A kölykök 18 napos korukban kezdenek látni, és 40 napig az anyjuk mellett maradnak.

Év rovara: Nagy szarvasbogár (Lucanus cervus)

A nagy szarvasbogárra az ivari kétalakúság (szexuális dimorfizmus) jellemző: a hím és a nőstény megjelenése látványosan eltér egymástól.

A hím testhossza a rágókkal együtt 30–80 mm, de ritkán ezt meghaladhatja. Teste barnásfekete, de szárnyfedői és rágói fényes sötét vörösbarnák. A jól fejlett hím szarvasbogarat semmilyen más magyarországi bogárral nem lehet összetéveszteni, ugyanis agancsszerű rágója hatalmasra nőtt: a végén villás, a belső oldalán egy nagy és több apró fogat viselő, végtag eredetű szájszerv csaknem olyan hosszú, mint a fej és az előtor együttesen. Fejét hátul taréjszerűen kiemelkedő léc keretezi, emiatt a feje szélesebb még az előtornál is. Homlokán is harántirányú léc húzódik. Csápja „térdes”, vagyis első íze erősen megnyúlt, majdnem olyan hosszú, mint az összes többi íz együttvéve; az utolsó ízek aszimmetrikusan kiszélesedtek (lemezesek), így a csáp nyeles fésűre emlékeztet. Elülső lábszárai hosszúak, karcsúak, gyengén fogazottak. A kisebb hímek rágója és feje nem csak méretében, hanem arányaiban is kisebb, mint a nagyobbakon; minél kisebbek a hímek, annál inkább hasonlítanak a nőstényekhez.

A nőstény teste 25–50 mm hosszú. Rágója sokkal kisebb, mint a hímé, egyáltalán nem nagyobbodott meg. Feje jóval keskenyebb az előtornál, lécek nem keretezik. Elülső lábszárai ásásra alkalmasak: rövidek, szélesek, és a külső szélükön 4–6 hegyes és széles fog sorakozik.

Elterjedése

A nagy szarvasbogár Európában kelet-nyugati irányban előfordul Dél-Angliától az Urálig és a Kaukázusig, észak-déli irányban Dél-Svédországtól a Földközi-tengerig. Az európai országok közül soha nem is élt Izlandon, Norvégiában, Finnországban, Írországban és Máltán. Észtországból és Dániából kipusztult. Az Appennini-félszigetnek csak az északi felében fordul elő; hiányzik továbbá Korzikáról, Szardíniából, Szicíliából és a Baleári-szigetekről. Európán kívül megtalálható Törökországban, Izraelben, Szíriában, Libanonban, Iránban és Kazahsztánban is. Nyugat-Európa és Északkelet-Európa legtöbb államában erősen visszaszorult, ez az 1970 előtti és utáni előfordulási adatok összehasonlításával jól bizonyítható.

Magyarországon a hegy- és dombvidékek tölgyeseiben potenciálisan mindenütt előfordul, és ahol legalább középkorú erdők vannak, valóban meg is található. Elvétve a bükkösök zónájában is felbukkan. Az Alföldön a folyómenti keményfaligetekben helyenként gyakori, a Tiszántúl más részein azonban nagyon szórványos, hiszen ott az erdők nagyon megfogyatkoztak. Gyakorlatilag hiányzik a Duna–Tisza köze tölgyeseiben; a Nyírség homoki tölgyeseiben általában ritka (de a Baktai-erdőben jóval gyakoribb), és a Szatmár-Beregi-síkon is több helyen megtaláljuk.

Élőhelye

A nagy szarvasbogár a kontinentális Európában – Magyarországon is – erdőkben, illetve kötött talajú fáslegelőkön és fáspusztákon él, valamint parkokban és arborétumokban, amelyek a hajdani keményfaligetek (tölgy-kőris-szil ligeterdőkben) maradványait őrzik öreg kocsányos tölgyek formájában. Az erdőkben a ritkásabb, ligetes részeket és az erdőszéleket kedveli. Nagy-Britanniában nagyrészt településeken és azok környékén fordul elő (városi kertekben, városi parkokban és sövényekben).

Élettartama

Az imágók élettartama októbertől (amikor a bábból átalakulnak imágóvá) júliusig 10 hónap, de ennek nagy részét a föld alatt töltik; az aktív időszakuk a hímeknek csak 4–5 hét, hiszen a párosodás után elpusztulnak. Maradványaik (leginkább a rágójuk, a fejük és az előtoruk) a fák tövében több centiméter vastagságban halmozódhatnak fel az évek során. Ilyen "szarvasbogár-temetőkre" főleg nagy, idős tölgyfák alatt bukkanhatunk, különösen, ha a fák kevesen vannak és szétszórtan állnak (például fáslegelőkön vagy parkokban). A nőstények több nappal, néha néhány héttel is túlélik a hímeket. Ilyenkor azonban már a föld alatt tartózkodnak, ahol petét raknak, és legtöbbször nem is jönnek többé a felszínre, ezért nőstények maradványaira sokkal ritkábban bukkanhatunk.

A lárvák fejlődési ideje a kontinensen legalább 4, általában 5 év, de szűkös táplálékforrás esetén 6 évre is kitolódhat. Nagy-Britanniában és más, kevésbé fagyos telű országokban, illetve kisebb egyedek esetén 3 évre csökkenhet.

Ha tehát egy szarvasbogár élettartamát a peterakástól az imágó haláláig egy órának tekintenénk, a szabadban látható, aktív imágóra eső idő csupán 4–5 perc lenne.

Mi veszélyezteti a nagy szarvasbogarat?

A nagy szarvasbogarat leginkább az élőhelyeinek fogyatkozása veszélyezteti, Európa északnyugati részén leginkább emiatt ritkult meg vagy tűnt el. Fejlődéséhez nagy mennyiségű elhalt, elsősorban földben lévő faanyag szükséges, amely a gazdasági célból művelt erdőkben kevés, ha a fák nem érnek el idős kort, illetve ha az erdőfelújítás során a tuskókat is eltávolítják.

Az egyes populációk elszigetelődése – akár csak 2–3 kilométernél nagyobb távolsággal – a nagy szarvasbogár lokális kihalásához vezethet.

Az imágókat sokféle állat fogyasztja; legfontosabb ragadozói a varjúfélék (főleg a szarka és a szajkó), illetve a róka. A lárvákat legnagyobb mennyiségben a vaddisznó és a borz pusztítja. E fajok túlszaporodása tehát a szarvasbogár állományára negatív hatást gyakorol.

A szarvasbogár látványos rovar, amelyet a gyűjtők is kedvelnek. Magyarországon – engedély nélkül – gyűjtött szarvasbogarak néha felbukkannak külföldi rovarbörzéken is.

Mit tehetünk a szarvasbogarakért?

A szarvasbogár védelmét elsősorban a tenyészhelyek biztosítása szolgálja. Ennek érdekében kerülni kell a tuskók eltávolítását az erdőkből, illetve hagyni kell, hogy az erdőben jelentős számban legyenek olyan idős fák, amelyeknek a gyökérzete részben már pusztulásnak indult.

A szarvasbogár fennmaradását segíti a szálaló erdőművelés, a lékek, a tisztások, a hagyásfák és a tanúfák megőrzése – tehát minden olyan tevékenység, mely változatos korcsoportstruktúrát, illetve ligetes, napsütéses-árnyékos foltokkal mozaikos erdőképet hoz létre.

A vaddisznók illetve a varjúfélék gyérítése a szarvasbogarak fennmaradására is jótékonyan hat.

Alkalmas körülmények között "szarvasbogárnevelőket" is lehet készíteni. Ezek különböző elrendezésben felhalmozott és részben földbe süllyesztett farönkökből állnak, melyekkel kapcsolatban Maria Fremlin közöl ötleteket és tapasztalatokat. Úgy tűnik, ezek eddig igen mérsékelt sikerrel kecsegtetnek, annak ellenére, hogy Nagy-Britanniában egészen váratlan helyeken is megélnek szarvasbogarak. A földben hagyott tuskóknál és a hozzájuk kapcsolódó elhalt gyökereknél nincs, ami jobban megfelelne a nagy szarvasbogárnak.

A nagy szarvasbogár Magyarországon védett, eszmei értéke 10 000 Ft. Egyben Natura 2000 jelölőfaj (közösségi jelentőségű faj) is.

Év hala: Harcsa (Silurus glanis)

A legnagyobb ragadozó halunk. Teste csupasz, nyálkás, teljesen pikkelytelen. Feje nagy és a széles száján a felső ajakon, a szájszeglet közelében 2 hosszú, alul 4 rövidebb bajusszálat találunk amik a tájékozódást és ízlelést segítik. Apró tűhegyes fogai vannak (gerebenfogazat) ami reszelőre emlékeztet, szemei kicsik. Színe a fenékhez alkalmazkodik, többnyire fekete vagy szürke. Létezik albínó változata is amit pl. a Duna-Tisza-csatornán már fogtak. Társasan él 5-20 fős csoportokban alámosott mederrészekben, vízbe dőlt fák, tuskók és tavak nádszegélye mellett. A nappalt nyugalmi állapotban tölti, főként éjjel táplálkozó, rendkívül falánk ragadozóhal. Nagyon jó szaglással rendelkezik.

Testhossz és tömeg

A kifejlett példányok 1-1,5 méteresek és 10-15 kg súlyúak. A harcsa az első életévében 15-20, a második évben 30-40, a harmadik és negyedik évben elérik az 50-80 centiméteres testhosszúságot és a 3 kg-os testtömeget.

Szaporodás

Májustól júliusig ívik, ha a víz hőmérséklete tartósan elérte a 22 fokot. Az ívó helyen a hím készíti a fészket. Gyakran parti növényzet alá maga ásva gödröt, majd a környéken várja az ívásra hajlandó ikrást. Körülfonja a nőstény has tájékát és kipréseli belőle az ikrákat, amelyeket nyomban megtermékenyít. Az ikrák a növényzet vízbelógó gyökérzetére tapadnak. Ivadékgondozó faj, az ikrák lerakása után a hím a fészket és a kikelt ivadékot is őrzi még pár napig. Ez összesen két-három hétig tart. A nőstény 60.000 ikrát rak le, amelyből 2,5-3 nap múlva bújnak ki az ivadékok. Meleg környezetben gyorsan növekszik.

Táplálkozás

Mindenevő, hallal, rákokkal, piócákkal, békákkal, puhatestűekkel táplálkoznak, a nagyobb példányok vízközelben élő kétéltűeket, emlősöket, vízimadarakat is zsákmányolnak. Egész éjjel keresi-kutatja táplálékát. Ahhoz, hogy 1-1 kilóval gyarapítsa súlyát, legalább 9-11 kilónyi táplálékot kell elfogyasztania. Rablásai rendszerint nem láthatóak, de sokszor vízörvényeket kelt forgásaival szürkületkor. Mindig a mély víz felől a sekély víz felé rabol. Halak közül inkább a kisebb példányokat ragadja meg hatalmas szája ellenére, tehát keszegeket, sügeret, compót szereti a legjobban. Zavaros, áradó vízben is táplálékot vesz magához.

Magyarországon a leggyakoribb előfordulási helyek a Balaton, Dráva, Duna, Maros, Tisza, Körösök, Mura, Duna-Tisza-csatorna, Sajó, Zagyva, Fonyódi árok, Velencei tó, Fertő tó. Sok magyar horgász keresi fel Olaszországban a Pó folyó deltáját harcsahorgászatra.

Év vadvirága: Hóvirág (Galanthus nivalis)

A hóvirág (Galanthus) az amarilliszfélék talán legismertebb növénynemzetsége. 20 fajuk él, melyek a Pireneusoktól, Közép- és Dél-Európán át, a Kaszpi-tóig, illetve a Közel-Keletig találhatók meg. Közülük a legkülönlegesebb faj Görögországban él s októberben virágzik. Magyarországon négy fajjal találkozhatunk, a kertekben ültetett pompás, redőslevelű, és levantei hóvirággal, valamint az őshonos kikeleti hóvirággal.

A hóvirágok élőhelyei az üde, vagy félszáraz lombos erdők, mediterrán és alhavasi cserjések, ritkábban fenyvesek.

A hóvirág 2005 óta védett növény, természetvédelmi eszmei értéke 10 000 Ft, egyetlen szál letépését is pénzbírsággal büntetik.

Földalatti raktározó szerve az 1-2 cm átmérőjű hagyma, amelyből két levél hajt ki - fajtól függően - az ősz, vagy a tél végén. A hagymából egy virágzó szár nő ki, amely egy virágot hordoz. A virág jellegzetessége a három, nagy, hófehér külső lepellevél (a köznyelvben "szirom"), és az ugyancsak három, kisméretű, belső lepellevél, amelyek zöld foltokat, vagy rajzolatokat viselnek.

Azonban a nagy hóvirágállományokban gyakran előfordulnak az alaptípustól eltérő példányok. A virág felépítésében többféle változat is kialakulhat, így lehet 2 szárú, 2 virágú, a 2 lepelkörből az egyik hiányozhat, vagy egyforma lesz, olykor a belső lepelkör - átmenetekkel - porzókká alakulhat. Vagy ellenkezőleg - kettőnél több lepelkör (telt-virág) alakul ki. A lepellevelek körönkénti száma 3 helyett 1-5-ig változhat. A virágszínében és rajzolataiban is kialakulhatnak eltérések: a zöld virágrészek lehetnek sárgák, a fehér leplek cirmosak, foltosak is. A foltok rajzolatai változhatnak: a gyakori fordított "U" helyett lehet "X", vagy téglalap, keskeny sáv, vagy csak 1-2 pont is.

A kultúrába vett, mintegy 6-7 hóvirágfaj, változatai botanikus kertekbe, illetve a hóvirágkedvelők gyűjteményes kertjeibe kerültek, ahol közel 300 féle formát, köztük több természetes, illetve kerti hibridet is számon tartanak.

Év gombája: Világító tölcsérgomba (Omphalotus olearius)

Jellemzés: Fatönkön vagy amellett, csoportosan növő, tölcséres, sajátságos rókavörös árnyalatú rozsdabarna, merev húsú, közepes vagy nagy termetű, feltűnő gomba.

Kalap: Kezdetben a teteje domború, de végül erősen tölcséres lesz, gyakran kissé kajla is, 4-20 cm széles, de nem ritka az óriás növés sem. A kalap széle aláhajló, begöngyölt. Színe az élénk narancssárgától narancsvörösön át lehet sötét vörösbarna is, középen rendszerint sötétebb. Kifakulhat sárgára. Jellemző a fényes kalapon a sugarasan szálas, vonalas, sötétebb finom rajzolat.

Lemezek: Mélyen lefutók és sűrűn állók. Színük narancssárga, sajátosan narancs- vagy rókavörös, szárazon sárgásfehér, fehéres. A spórapor azonban fehéres. Spórái halványsárgásak, kicsinyek, tojásdadok.

Tönk: Megnyúlt, egyenes vagy kissé görbe lefelé fokozatosan vékonyodó, 4-20 cm hosszú, 0,5-2 cm vastag kivételesen lehet igen rövid, de lehet a hosszúsága akár 40 cm is. Színe a kalapnál kissé világosabb. Felülete szálas, csíkos, néha bordás is.

Hús: Rozsdasárga, sárga, narancssárga, mereven rugalmas, a tönkben szálas-rostos. Nedves időben eléggé nedvdús, narancssárga levet tartalmaz. A nedvdús gomba vagy a micéliuma sötétben esetleg kissé foszforeszkál, innen kapta a nevét.

Szag és íz: Gyenge, de sajátságos avarszaga van. Kissé csípős ízű lehet.

Termőhely és idő: Különféle lombfák, főleg tölgyfák tövén, tuskóján, tönkjén vagy körülötte a talajban levő gyökereken terem erdőben, erdőszélen. Csaknem mindig csoportos, néha igen sok példányból álló, nagy csoportokban is előfordul. Nyári gomba, amely esős, meleg nyári és kora őszi hónapokban olykor tömeges. Száraz időben is előjön, és soká kitart, nem öregszik el 1-2 nap alatt, de kifakul. Déli faj, az északi országokban nem terem.

Mérgezés: Mérgező, hánytató hatású, de mérgezése többnyire nem súlyos. Gyakran összetévesztik a sárga rókagombával, és így nálunk igen gyakran okoz mérgezést.

Év fája: Vadalmafa (Malus sylvestris)

A vadalmafára, a magyar erdők ritka különlegességére, leginkább rövid ideig, mindössze egy hétig tartó virágzásakor, esetleg termésérésekor figyelünk fel, egyébként rejtve marad szemünk elől. Hazánkban a síkvidékektől a középhegységekig egyaránt megtalálja létfeltételeit, azonban a faj mindenütt ritka, kis számú, sokszor csak egyetlen egyedet számláló populációi vannak jelen, emiatt veszélyeztetett fajnak számít. A vadalma általában 6-10 méter magasra növő fa, törzsátmérője életkorának végén 20-25 centimétert tesz ki. A 80-100 éves példányok már matuzsálemnek számítanak. Virágzatát április második felében, esős és hűvös időjárás esetén később hozza. Virágszíne sohasem tiszta fehér, hanem a rózsaszín különböző árnyalatait fedezhetjük fel rajta. Erős illatú virágait napközben méhek, reggel, este és hűvös napokon darazsak, éjszaka éjjeli lepkék porozzák be. A termése szeptember-októberben érik, 2–4 cm átmérőjű, éretten zöldessárga színű, esetleg pirossal árnyalt, íze nagyon fanyar, húsa kemény. Gyümölcséből annakidején zselé, almabor, pálinka és ecet készült, illetve magas C-vitamin tartalma miatt teát főztek belőle, amit láz, megfázás és hasmenés ellen javallottak. Termése a vadgazdálkodónak kitűnő takarmányt szolgáltat, különösen a szarvas és a vaddisznó kedveli, de a madarak és a kisemlősök is szívesen fogyasztják. Korábban fáját szívóssága miatt órafogaskerekek fogaihoz és meghajtóművekhez használták, a kocsigyártó pedig a legtartósabb szántalpakat készítette belőle. Ezenkívül a legjobb vonalzók és rajztáblák is belőle készültek.

Napjainkban a vadalmának az erdei biodiverzitás fenntartásában van fontos szerepe, számos élőlény kötődik hozzá. A fajra sajnos számos veszély leselkedik, ezek közül az egyik, hogy magoncait és sarjait a vad előszeretettel károsítja. A másik, hogy napjainkban a termőkorú fák gyakran olyan nagy távolságra találhatók egymástól, hogy a kölcsönös beporzásnak nincs esélye, s emiatt beltenyésztettség lép fel. Gazdasági jelentőségéhez hozzájárul, hogy virágai méhlegelőként szolgálnak, továbbá a közeljövőben nagy szerepe lesz a nemes alma rezisztencia-nemesítésében, mivel a vadalma a lisztharmattal, az alma mozaikvírussal, a varasodással és a faggyal szemben teljesen ellenálló. Ezeken kívül klímatoleranciája miatt a nemes almafajták szaporításánál alanyként való felhasználása bizonyosan fokozódni fog a jövőben!