Hírek | 2021. március 19.
Zöld lap
2021. március 22. – 2021. március 28.
Naptár
Jeles környezeti napok
Március 22. Víz világnapja
1992-ben az ENSZ 47. közgyűlésén március 22-ét a Víz Világnapjának nyilvánították és 1994. óta világszerte próbálják felhívni a figyelmet vízkészletünk fontosságára. A megemlékezéshez minden évben más jelmondat tartozik, ami 2010-ben "Tiszta vizet az egészséges világért"
Bár a Föld felszínének mintegy 70 százalékát víz borítja, tengerek és óceánok formájában, az összes vízkészletből csupán 2 százalékot tesznek ki az édesvizek. Ennek legnagyobb része (az összes édesvízkészlet 77 százaléka) a sarki jégtakarók és gleccserek jegébe fagyva, illetve felszín alatti rétegvíz és mélységi víz (az összes édesvízkészlet 21 százaléka) formájában van jelen. A folyóvizek, az édesvízi tavak, a talajvíz, illetve a légkörben található vízpára alkotja a fennmaradó részt.
A vízhiányos országok lakossága – tanulmányok szerint – 2025-re az ezredfordulós közel fél milliárdról 3 milliárdra nőhet. (Afrikát és Dél-Ázsiát érinti a probléma mindenekelőtt). A sótalanítás lehet az ivóvíz előállítás egyik módja, a WWF azonban figyelmeztet az üzemekkel kapcsolatban fellépő problémákra.
Számtalan országban okoz égető problémát a tiszta víz hiánya, a szárazság által sújtott területek nagysága egyre nő.
A természeti katasztrófák következtében további embertömegek ellátását kell palackozott vízzel megoldani - gondoljunk csak az idei földrengésekre Haitin, vagy Chilében.
A tiszta víz hiánya a katasztrófáktól függetlenül is - pl. az afrikai országokban - rendszeresen vezet járványok kialakulásához.
A Víz Világnapja magyar oldalán olvasható: A vízhiány az emberi biztonság három alaptényezőjét fenyegeti: az élelmiszer-termelést, a környezet egészségét, valamint a társadalmi és politikai stabilitást. A világ legkülönbözőbb részeiből származó bizonyítékok arra utalnak, hogy ezek a veszélyek reálisak. Szerencsére a vízháztartás fenntartható kezelése óriási lehetőségeket nyújt az élet minőségének javítása és a társadalom biztonsága szempontjából.
Ahhoz, hogy a jövőben is mindenkinek jusson tiszta ivóvíz, hogy megmaradhassanak a folyók és tavak, erőfeszítéseket kell tennünk vizeink megóvásáért, állapotuk javításáért. Ezt célozza meg az Európai Unió Víz Keretirányelve, amely kimondja, hogy a tagállamokban 2015-ig jó állapotba kell hozni a felszíni és felszín alatti vizeket, és fenntarthatóvá kell tenni ezt a jó állapotot.
A hazai vizek állapota nem rossz, de nem is elég jó. Jelenleg soha nem látott mértékű, sokmilliárdos vízminőség-javítási, csatornázási, szennyvízkezelési programok zajlanak szerte Magyarországon. Ezek révén az állam igyekszik mindent megtenni, amire ereje, képessége van – azonban felszíni vizeink tisztábbá tételéért, a felszín alattiak minőségének megőrzése érdekében mindannyian tehetünk valamit. Nemcsak a Víz Világnapján, hanem mindig, amikor megnyitjuk a csapot, és mikor kihúzzuk a lefolyó dugóját.
Március 23. Meteorológiai világnap
1950. március 22-én Genfben megalakult a Meteorológiai Világszervezet (WMO) – a Nemzetközi Meteorológiai Szervezet utódaként. Tevékenységi körébe elsősorban a meteorológiai szolgálat világméretű kiépítése, a tagországok közötti gyors időjárási tájékoztatáscsere megszervezése tartozik.
Feladata, hogy az ivóvíz forrásairól, éghajlatváltozásról biztosítson hiteles információt.
Időjárás-előrejelzési szolgáltatást kutat és vitelez is ki. A világ időjárásának figyelése, a világ éghajlata programjával a terjedő szélsőséges időjárásokat kutatja.
A meteorológia (régies nevén légtüneménytan) az időjárási folyamatokkal és előrejelzésekkel foglalkozó tudományág. A meteorológiai jelenségek megfigyelhető időjárási események, amiket a meteorológia tudománya magyaráz meg. Ezek az események a Föld légkörétől függenek. Ennek fontosabb tulajdonságai a hőmérséklet, a légnyomás és a páratartalom; ezek bonyolult, a külső tényezőktől erősen függő kölcsönhatásokkal befolyásolják egymást. A Földön megfigyelt időjárási események nagy része a troposzférában játszódik le.
Egyes szerzők a légköri tudományok a meteorológiával egyenrangú ágainak tekintik az alábbiakat:
-
az éghajlattan,
-
a légkörfizika,
-
a légkördinamikaés
-
a légkörkémia;
Szokások, Néphagyományok, Ünnepek
Március 25 Gyümölcsoltó Boldogasszony oltás, szemzés napja.
Régi magyar neve, Gyümölcsoltó Boldogasszony, és a hozzá fűződő gazdag hiedelemanyag mutatja, hogy az oltás, szemzés hagyományos napja volt e tájon.
Hiedelmek, szólások, közmondások
Március 22. Guzsalyütő nap: az asszonyok felhagynak a téli fonással.
Március 24. Gábor napja- káposztavetés ideje
Március 25. Ezen a napon jő fel a föld fagya, ettől a naptól kezdve a vetés biztosan megfogan Gyümölcsfa és szőlőoltás kezdete, zöldségvetés. A gyümölcsoltó napján vetett zöldségnek nem árt se meleg, se hideg, se szárazság.
Március 25. fecskehozó nap
Ha a borz kibújik a lyukából, akkor nem fél többé a hidegtől.
Tavaszi szelek:
Böjti szelek: esős, szüntelenül fújó szél. A népi megfigyelés így következtet: hogyha sok böjti szél fújt, …száraz nyár lesz, -hogyha nem…csapadékos sok eső, esős esztendő lesz. -Ha nem fúj szél, kevés gyümölcs lesz.
Tátos (táltos)szelek: -nappal fújó, szikkasztó erős nagy szél, csaknem állhatatlan éjjel
Zöld ágra vergődik (Sikerül valakivel megegyezni)
Kukucskáló
Miért ünnepeljük? (link)
Víztakarékosságról gyerekeknek (link)
Miért fontos védeni vizeinket, és takarékosan bánni vele? (link)
Albert mondja – a természet jobban tudja – víz, a végtelen körforgás (link)
A víz körforgása (link)
Meteorológiai világnap (link)
Nap, Föld és időjárás – meteorológiai világnap (link)
Mi történne velünk, ha kihunyna a nap? (link)
Időjárás jelentés 2050-ből (link)
Felhőmese (link)
A villámlás (link)
Kísérletek
Otthon is könnyen elvégezhető kísérlet vízzel (link)
8 csodálatos trükk a vízzel (link)
Hullámzás a palackban
Életkortól függetlenül mindenkit elbűvöl a hullámok játéka. Amikor buborékok táncolnak a napsütötte vízfelszín alatt. Tudunk ilyet előállítani a konyhánkban is?
Szükséges eszközök:
-
1db 0,5 literes átlátszó műanyag palack
-
1 dl étolaj
-
2,5 dl víz
-
10 csepp kék ételfesték vagy tinta