VÍZ VILÁGNAPJA
Harmat vagyok fűszálon,
a követ is kivájom,
zubogok, ha forr az üst,
tündöklök, mint az ezüst.
(víz)
Tiszta forrás az anyám,
hömpölyög a vén Dunám,
partot mosva, fecsegve,
sietek a tengerbe.
(víz)
Éjjel-nappal szájalhatok,
berekedni mégsem fogok.
(vízesés)
Melyik a legerősebb ital?
(víz, mert nagy hajókat cipel a hátán)
Nincsen hangom, nem beszélek,
tiszta vízben vígan élek.
(hal)
Szólások és közmondások
Tudja, honnan árad a víz – tudja, honnan ered a baj
Víz mosta ide – jöttment, jövevény
Nagy vízbe veti a hálóját – nagy dologra vállalkozik
Vízben hagy valakit – cserbenhagyta
Árvíz hozta – ismeretlen származású
Elmosta az árvíz – az már odavan, ennek már vége
Szakad róla a víz – erősen izzad
Víz a tűznek ellensége
Az egyik víz, a másik tűz.
A víz se mossa le róla – rajta marad
Hajó nyomát keresi a tengeren – haszontalan munkát végez
Egy hajóban eveznek – egy véleményen, egy szándékkal vannak
Eloldja a hajókötelet – gyorsan lelép
Bemelegítő, ráhangoló, koncentrációt fejlesztő játékok
1.Játék
Utazás az örök jég birodalmába
ahol láthatunk:
– jegesmedvét – mászás tenyéren és talpon
– pingvint – járás apró lépésekkel, kifordított lábbal, hát mögött összefogott kezekkel
– hóbaglyot – futás oldalsó középtartásba, nyújtott karokkal
– sarki nyulat – nyusziugrás
2.Játék
Gólyajárás
Nagyra nőtt fűben kell magas lábtartással átérni egyik oldalról a másikra.
Vigyázni kell, hogy a gyerekek ne tapossák le a füvet. Meghatározott lépésszámmal kell átérniük.
Figyelem és az emlékezet fejlesztése anyanyelvi játékokkal
A figyelem fejlesztésének jelentősége óriási, mivel szinte egyetlen értelmi képesség sem működhet nélküle. A figyelem fejlesztése minden játékban benne van, így alkalmasak a figyelem mellett, a gondolkodás, az emlékezet egyes területeinek fejlesztésére is. A figyelem folyamatok összességének tekinthető, amennyiben egyszerre több folyamat vagy tevékenység történik, akkor a figyelem megosztására van szükség.
3.Játék
Levegő-föld-víz
A játékosok körben ülnek. A játékvezető rámutat valakire, és a három szó - levegő, föld, víz- közül az egyiket kimondja. Amilyen szót mond, olyan közegben előforduló állatnévvel kell a játékosnak felelnie. Tehát levegő esetében madarat, rovart, föld esetében négylábút vagy csúszómászót, víz esetében halat vagy vízben is élő emlőst kell mondania. (Aki nem tud, kiesik vagy zálogot ad.)
Nagyobbak az élőlények fajtáit is mondhatják. Mindez játszható járművekkel is.
4.Játék
Játék elemlámpával
Eszköz: 2 db elemlámpa
Egyik lámpa a játékvezető kezében, a másik a gyerek kezében van. A gyerekek a lámpájával utasítás szerint végzi a feladatát.
Játékvezető irányít:
- menj a lámpám fölé, alá, mellé jobbra, mellé balra,
- világíts a szekrény és a virág közé stb. utasítások szerint mozog.
- kövesd a lámpámat és csináld, amit én! Stb.
Cél: a gyermek az utasításnak megfelelően helyesen végezze el a feladatát.
5.Játék
Mi esett le?
A játék menete:
Leejtünk különböző tárgyakat, vagy megütögetünk egyenként, a gyerekek közben bekötött vagy csukott szemmel hallgatóznak. A hang alapján próbálják kitalálni, mi lehet az a tárgy, ami leesett.
Eszközök: (különböző hangú és méretű tárgyak a lakásból. (pl.: ceruza, kocka, tányér, asztal, stb.)
6.Játék
Mi hiányzik?
Eszköz: tárgyak, asztal
A játék menete:
Néhány tárgyat az asztalra tesz a szülő, közösen megnevezzük.(Mondatokat is alkothatunk velük.) Ezután a gyerekek becsukják a szemüket, a szülő „elvarázsol” egy-egy játékot.
Ki kell találni a gyerekeknek szemük kinyitása után „Mi hiányzik?”
Nagyoknak ajánljuk (5-7éveseknek): egyszerre több játékot dug el az szülő.
7.Játék
Mondd utánam!
A játék menete:
A szülő és a gyermek szemben állnak egymással. Miközben labdát dob a gyermeknek, halkan vagy hangosan mond egy szót. Aki kapta a labdát, ugyanúgy próbálja megismételni, ahogyan hallotta. (Pl.: labda, baba, csatazaj, sertepertél, Konstantinápoly, gravitáció) A lényeg hogy minél nehezebb szó legyen, nem baj, ha a gyermek még nem érti a szót.
Nagyoknak ajánljuk (5-7éveseknek): három vagy több szótagú szó visszamondását.
Eszközök: labda vagy plüssfigura
8.Játék
Szólánc
Sok változata van. A lényeg az, hogy mindenkinek egy szót kell mondania bizonyos szabály szerint.
- Kiválasztunk egy hangot/betűt és olyan szavakat kell gyűjteni, ami ezzel kezdődik. Lehet szűkíteni a kört pl. növényeket, állatokat, autókat, járműveket mondani.
- A kiválasztott hanggal/betűvel végződjön a szó.
- Amilyen betűvel végződik a szó, a következő azzal kezdődjön.
Nagyoknak ajánljuk (5-7éveseknek):
- Érdekes betűkapcsolatok gyűjtse. Pl a szó közepén legyen „rf”: karfiol, férfi, stb
9.Játék
Kakukktojás
Megadunk néhány szót például alma, barack, paprika, citrom. Az egyik nem illik a többi közé. Melyik? Miért?
Kisebb gyerekeknél eleinte kezdhetjük három szóval esetleg tárgyakkal, nagyobbaknál négy-öt szót adunk meg.
10.Játék
Csak fordítva!
A játékvezető szemben áll a játékosokkal, és különböző mozdulatokat végez, amelyeket a játékosoknak utánozniuk kell, de éppen fordítva.
-Ha éppen a bal lábán ugrál, akkor a játékosok a jobbon,
-ha jobb kezével vakarja a térdét, akkor a játékosok a bal kezükkel,
-ha előre hajtja a fejét, akkor a játékosok hátra
- ha jobbra dől, akkor a játékosok balra stb.
A játék vezetője először lassan, majd egyre gyorsabban váltogatja és végzi a mozdulatokat.
Aki eltéveszti, az kiáll a játékból. Az új játékot az vezeti, aki legtovább maradt bent.
11.Játék
Hol szól a csengő?
Eszköz: csengő
A gyermeknek kendővel kössük be a szemét és vigyük őt a szoba különböző pontjára. Forgassuk meg jól, hogy ne tudjon tájékozódni. Valahol a szobában megszólaltatunk egy csengőt. A bekötött szemű gyermeknek oda kell mennie, ahol a csengő szól.
12.Játék
Kulcsos játék
Eszköz: kulcscsomó
A játékosok körben ülnek. Választunk valakit, aki a kör közepén ül csukott szemmel. A többiek nesztelenül egy kulcscsomót adogatnak körbe. Ha a kör közepén ülő gyerek meghallja a kulcsok zörgését, akkor a zaj irányába mutat. Ha az irányt eltalálta, akkor helyet cserél a zajkeltő játékossal.
13.Játék
Hol ketyeg?
Eszköz: ketyegő óra
Amíg a gyermek kimegy a szobából, addig egy jól hallhatóan ketyegő órát dugjunk el a szobában, amit a bejövő gyereknek meg kell keresnie a ketyegés alapján.
Ha megtalálta, akkor Ő lesz a ketyegő óra eldugója.
14.Játék
Hajtsd végre, amit mondok!
A gyereket a játékvezető utasításai alapján kell tevékenykedni. A játékvezető lassan, folyamatosan mondja az utasításokat, és a gyerek igyekszik közben végrehajtani. pl:
- Menj ki a konyhába és gyere vissza!
- Tedd csípőre a kezed!
- A jobb lábaddal lépj előre, a bal kezedet emeld fel!
- A bal kezeddel fogd meg a jobb füledet! stb.
Nagyoknak ajánljuk (5-7éveseknek): Előre elmondjuk el az utasításokat (3-4 feladat) a gyerek figyel, és utána önállóan megpróbálja végrehajtani.
15.Játék
Hangcsere
Három betűs szavakban egy betűt ki kell cserélni úgy, hogy továbbra is értelmes szót kapjunk. A szavak nem ismétlődhetnek. pl. víz, váz, mák, máz, méz, mér, kér, kör, köz