Tájékoztató a 2020.július 1-vel módosuló be-és kiléptetési rendszerről

Tisztelt Szülők!

2020.július 1-től a jelenleg működő "zsilipelési" be-és kiléptetési rendszer megváltozik, kérjük olvassák végig az egyes épületekre vonatkozó enyhítéseket:

Minden épületre érvényes rendelkezések:

  • egészséges szülő léphet be az épületbe, vagy az udvarra
  • zárt térben lehetőség szerint viseljenek maszkot
  • az óvodapedagógusokkal csak röviden beszéljenek
  • a zsúfoltság elkerülése végett kevés személy tartózkodhat az épületeinkben
  • lehetőség szerint egy gyermekhez egy szülő jöjjön (testvérek esetében is egy szülő)
  • a fertőtlenítős lábtörlőket és bejáratnál elhelyezett kézfertőtlenítőket használják
  • minél rövidebb ideig tartózkodjanak az épületekben, az óvodák udvarán

Az Érem utcai épületben július 13-tól a következők szerint változnak a gyermekek fogadásával és hazaadásával kapcsolatos szabályok.

A nyári ügyeleti időben a gyerekek reggeli fogadása az elmúlt hetekben már megszokott módon történik. A pedagógiai asszisztens az épület bejáratánál fogadja a gyerekeket. Megméri a hőmérsékletüket, majd segít nekik az átöltözésben. A földszinten kialakított öltözőben helyezzük el a gyerekek ruháit, cipőit, itt átöltözhetnek a gyerekek az óvodai ruhájukba. Kérjük, hogy legkésőbb reggel 9-óráig érkezzenek meg a gyerekek!

Délután, ha nem esik, az eső a gyerekekért be lehet jönni az óvoda udvarára, szükség szerint bekísérhetik gyermekeiket a földszinti öltözőbe, mosdóba is.

Délután, esős időben továbbra is használják a kaputelefont! Mondják be a mikrofonba gyermekük nevét, majd jöjjenek be az épületbe! A földszinti öltözőben várják meg, míg a dajka néni lekíséri gyermeküket és átadja Önöknek!

Kérjük, hogy az emeletre ne jöjjenek fel!

A székhely épületünkbe július 1-től a következők szerint változnak a gyermekek fogadásával és hazaadásával kapcsolatos szabályok.

A nyári ügyeleti időben a gyerekek reggeli fogadása az elmúlt hetekhez képest más módon történik. A főbejáraton közelítsék meg az óvodát. Dajka vagy pedagógiai asszisztens fogadja az épület bejáratánál a gyerekeket. Megméri a hőmérsékletüket, majd a szülő felkíséri gyermekét az emeletre vagy földszintre úgy, hogy csak az emeleti, vagy földszinti üveges folyosóig jöhetnek be. A gyermeke holmiját a folyosón hagyja/segítenek a kollégáink (fenti csoportoknál a folyosón az akasztóknál helyezzük el a ruhás zsákokat, táskákat, lenti csoportok esetében a folyosón található akasztón). Ha az udvaron tartózkodnak már a reggeli órákban a csoportok, akkor a hátsó udvarhoz kísérje a gyermekét és ott búcsúzzon el tőle. A hozzátartozók a gyermek mosdó, öltöző, csoportszoba területén nem tartózkodhatnak. Délután az udvarról vihetik el a gyermeküket, kérjük, az óvodapedagógussal csak röviden beszéljen, ne tartózkodjanak hosszabb ideig az óvoda területén.

Esős időben egy dajka vagy pedagógiai asszisztens fogadja a szokott módon a gyerekeket. A szülő fel/beviheti a gyermeke holmiját az emeleti vagy földszinti üveges folyósokra.

Délután a szülő a folyosóra jöhet, ahol a dadus nénik adják át gyermekeiket.

A Pajkos épületünkbe július 1-től a következők szerint változnak a gyermekek fogadásával és hazaadásával kapcsolatos szabályok.

Gyermekek reggeli átadása

Jó idő esetén:

- a gyermekek fogadása az udvaron történik

- a szülők az oldalsó kertkapun keresztül közelíthetik meg az udvart

- az első udvarrészen átadja gyermekét az ott álló alkalmazottnak, aki az eddigiekhez hasonlóan megméri a gyermek testhőmérsékletét és átveszi annak személyes dolgait

Rossz idő esetén:

- a gyermekek fogadása az előtérben történik

- a szülő az előtérbe lépve átadja gyermekét az ott álló alkalmazottnak, aki az eddigiekhez hasonlóan megméri a gyermek testhőmérsékletét és átveszi annak személyes dolgait

Gyermekek délutáni átvétele

Jó idő esetén:

- a gyermekek átvétele az udvaron történik

- a szülők az oldalsó kertkapun keresztül közelíthetik meg az udvart

- az első udvarrészen átveszi gyermekét az ott álló alkalmazottól, aki az eddigiekhez hasonlóan átadja a gyermeket és annak személyes dolgait

Rossz idő esetén:

- a gyermekek fogadása az előtérben történik

- a szülő az előtérbe lépve átveszi gyermekét az ott álló alkalmazottól, aki az eddigiekhez hasonlóan átadja a gyermeket és annak személyes dolgait

Az épületbe lépéskor a lábbeli fertőtlenítő használata kötelező. Kérjük a gyermekek átadása és átvétele során csak a legszükségesebb ideig tartózkodjanak az óvoda területén és lehetőség szerint a zárt térben viseljenek szájmaszkot. Az új intézkedések értelmében a szülők beléphetnek az óvoda előterébe, vagy annak udvarára, de a csoportszobák, öltözők és mosdók területére továbbra sem. Ígéretünkhöz híven az enyhítések tükrében 2020. július 01.-től a kerékpártárolók használata engedélyezett.

A Bükköny épületünkbe július 1-től a következők szerint változnak a gyermekek fogadásával és hazaadásával kapcsolatos szabályok.

A nyári ügyeleti időben a gyerekek reggeli fogadása az elmúlt hetekben már megszokott módon történik. A dajka vagy pedagógiai asszisztens az épület bejáratánál fogadja a gyerekeket. Megméri a hőmérsékletüket, majd segít nekik az átöltözésben.

A délutáni udvari tartózkodás esetén, gyermekeiket már az udvaron vehetik át!

Kérjük, hogy lehetőség szerint minél rövidebb ideig tartózkodjanak az óvoda területén!

Az épületbe nem léphetnek be, ha valamire szükségük van, (mert a csoportban maradt) kérjék kollégánk segítségét!

Abban az esetben, ha délután nem tudnak a gyermekek az udvarra menni, a bejáratnál történik a gyermekek átvétele.

A Derzsi épületünkbe július 13-tól a következők szerint változnak a gyermekek fogadásával és hazaadásával kapcsolatos szabályok.

A nyári ügyeleti időben a gyerekek reggeli fogadása az elmúlt hetekben már megszokott módon történik. A dajka az épület bejáratánál fogadja a gyerekeket. Megméri a hőmérsékletüket, majd segít nekik az átöltözésben.

A délutáni udvari tartózkodás esetén, gyermekeiket már az udvaron vehetik át!

Kérjük, hogy lehetőség szerint minél rövidebb ideig tartózkodjanak az óvoda területén!

Az épületbe nem léphetnek be, ha valamire szükségük van, (mert a csoportban maradt) kérjék kollégánk segítségét!

Abban az esetben, ha délután nem tudnak a gyermekek az udvarra menni, a bejáratnál történik a gyermekek átvétele.

Együttműködésüket köszönjük!

Khoórné Rápolthy Beáta

óvodavezető

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA