Albertfalván élnek a „legzöldebb” óvodások

Ismét az Albertfalvai Óvoda gyűjtötte a legtöbb pontot az „Újbuda Környezettudatos Óvodája” pályázaton, amelynek díjátadóját október 10-én tartották az önkormányzat dísztermében. A kerület elismerő címe mellett egyéb díjakat is átadtak, a TATA Consultancy Services Hungary három különdíjat, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság csoportos belépőket adományozott.

Újbuda Önkormányzata 2012-ben hirdetett először pályázatot „Újbuda Környezettudatos Óvodája” címmel. A népszerű programban az intézmények pontokat kapnak környezeti neveléshez kapcsolódó munkájukért, a gyermekek pedig játékos foglalkozások közben ismertetik meg a természet szépségeit, értékeit és a környezettudatos magatartást.

   

A pályázat díjátadóján Hoffmann Tamás polgármester elmondta: a program az elmúlt nevelési évben több mint négyezer gyermekhez jutott el, rendkívül sikeres és érdemes volna továbbfejleszteni. - Újbuda és a világ jövője a környezet egyensúlyán múlik, ezért nem lehet elég korán kezdeni a környezettudatosságra irányuló nevelést – fogalmazott.

   

Hégli Imre, az önkormányzat környezetvédelmi osztályának vezetője elmondta, a program üzenete a résztvevő gyermekeken keresztül eljut családjaikhoz, rokonaikhoz is. Az osztályvezető a díjátadón beszámolt arról is, hogy idén már húsz Zöld Óvodával büszkélkedhet a kerület. A gyerekek az elmúlt nevelési évben nemcsak esővizet gyűjtöttek, hanem megünnepelték a környezetvédelemhez kapcsolódó jeles napokat, egyre több intézményben használnak környezetbarát tisztítószereket, népszerűsítetik az alternatív közlekedést, több óvodába telepítettek új kerékpártámaszokat, van ahol pedig zöldfalat is létesítettek. A kerület természeti értékeit a gyerekek rendszeresen látogatják, gyakori vendégek az óvodások a Kamaraerdei Tanösvényen és a Sas-hegyi Látogatóközpontban is.

   

A legtöbb pontot az elmúlt nevelési évben ismét az Albertfalvai Óvoda gyűjtötte, ezért 500 ezer forintot költhetnek környezetvédelemi beruházásokra. A pályázat első helyezettje viselheti az “Újbuda Környezettudatos Óvodája 2018” kitüntető címet is. A dobogós helyeken a Dél-Kelenföldi és a Gazdagréti Óvoda végzett.

   

A pályázaton induló kilenc óvoda mindegyike anyagi juttatásban is részesült a szakmai segítségnyújtáson túl; összesen 3 millió forintot adott Újbuda Önkormányzata az intézményeknek, hogy folytassák a megkezdett munkát.

   

Kremnicsán János, a Sas-hegyi Látogatóközpont vezetője meghívta a Gazdagréti Aranykapu Óvoda és a Dél-Kelenföldi Lurkó óvoda növendékeit a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén található Jági tanösvényre, valamint a Szemlő-hegyi Barlangba.

  
A TATA Consultancy Services Hungary igazgatója, Prabal Datta büszke arra, hogy hozzájárulhattak az eredményekhez, és hogy cége tovább erősítheti a fenntarthatóság és a jövőképzés értékeit. A vállalat három kelenföldi óvodát (Napraforgó, Cseperedő és Észak-Kelenföldi székhelyt) jutalmazott fenntarthatósági különdíjával.

   

Az ünnepségen polgármesteri dicséretben részesült a környezeti nevelés terén végzett kimagasló munkájáért:

Kijácz Orsolya Zsuzsanna óvodapedagógus (Dél-Kelenföldi Óvoda Újbudai Cseperedő Óvoda telephely),

Erdősi Gabriella óvodapedagógus (Észak-Kelenföldi Óvoda székhely),

Sütőné Lőrincz Barbara óvodapedagógus (Gazdagréti Óvoda Aranykapu Óvoda telephely),

Pappné Hajdu Zsuzsanna óvodapedagógus, környezeti koordinátor (Szentimrevárosi Óvoda Alsóhegy Utcai Óvoda telephely),

Gera Krisztina óvodapedagógus (Újbudai Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola és Készségfejlesztő Iskola óvodája).

(D.B.S. – ujbuda.hu)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA